Az Éjgoblin szív örökké dobog...

Warhammer. Puszti. Blog. Nagyjából össze is foglaltam ezt az oldalt. A terepasztalos kalandjaimat örökítem meg, okulásra, szórakoztatásra, elrettentésre.

Breton - ork csatajelentés 2500p

2012.07.01. 21:45 PUSZTI

Gorgatz mesterrel nagyjából egyszerre végeztünk a vizsgáinkkal, így adott volt a lehetőség, hogy csapjunk egy kis összezördülést. 2500 ponton. Nos igen, ő nem aprózza el.
.

.
Mivel nekem mindegy volt, ő pedig örült vona neki, így küldetést is dobtunk. Srég fölállás, mondom oké. Úgy döntött, hogy én pakoljam föl először az egész seregem, majd aztán ő kényelmesen lereagálta. Neki egy trebusché nem jött föl, nekem az 50 fős 2 hősös éjgoblinosztagom, illetve a 30 fős vadork osztagom és egy csukkám. Igazán apróságok.
Bár, végülis tekinthetjük annak is, hogy így legalább én is tudtam az ő osztagaira reagálni.  Azonban nem sikerült pozitívumnak tekinteni, mert a későbbiekben rájöttem, hogy ez Fortuna bemelegítése volt csak…

Seregírásnál egy hangulatos, baráti seregre törekedtem. Mindösszesen 2 csukka és 4 fanatikus került bele. Azt hiszem ez eléggé bretonbarát.

Fekete ork lord, +D6 A, +D6 S –D3 WS
3 éjgobbó hős kétkezes fegyverrel
1 LVL2 éjgoblin sámán

25 vadork 2 csoppával
30 ork lándzsa, pajzs
48 éjgoblin (2 fanatikus)
30 éjgoblin (2 fanatikus)
2*5 farkaslovas

15 feketeork
2 malacszekér
2 farkasszekér
2 csukka
15 hopper

4 folyami troll
Dezső

LVL4 damsel (élet tana) Crown of Command (makacs)
LVL2 damsel (vadak tana)
BSB
Paladin

12alaplovag
12 alaplovag +tüzes zászló
 6 grál lovag +M zászlóval
1x csatározó íjász
10 íjász karóval
50 paraszt 6-os warddal
3 pegazus
5 lovasgazda


fölállás.JPG


Nagyjából ez volt a fölállás. A V2-es szekér kint volt a ház sarkánál. A nyilacskás osztagaim jöttek föl első körömben.

Első körben helyezkedek, finom mozgások, lövök, de nem talál semmi.
Gorgatz a pegákkal és a kisgazdákkal taktikusan kiszedi a fanatikusokat. A pegáktól mind a kettő megáll 1"-re, de a kisgazdákból 4-et megettek, egy pedig elszelelt. (őket elfelejtettem föltüntetni, de talán lényegtelen is)
A farkasokkal elkapom az íjászokat, Fölhívom a figyelmét, hogy egy sima 90 fogokos reformmal mindenki SaSolhat, többre megy vele, mintha elkezdene forogni.
A jobboldalon belviszály, hülyeség súlytja a csapatokat, egymásba is gabalyodnak. Balszárnyon Gorgatz rohamot jelent a ház sarkánál álló szekérbe, aki inkább elfut. 85 pontot föláldoztam, becsaltam a lovagjait a vadorkok biztos rohamtávjába. Innentől átlagos dobásokkal, körönkénti 15 támadással csak sikerül fölmorzsolni.

1 kör.JPG

Azonban ez nem így alalkul. A rohamom ugyan megvan, de az osztag kap +4T-t, így esélyem sincs komolyabb károkat okozni. Mellesleg a szekerem nem gyülekezik, hanem lefut. Közben ellenfelem a másikat rohamból ledarálja majd - amire nem gondoltam, meglepetésként - REFORMOL! A goblinkockám oldala felé... Hujujj. Rossz lesz nekem.
Gorgatz megrohanja a sima orkokat is. Ezzel ráfut az üllőre, jöhet a kétoldali kalapács. A pegazusokkal nincs sok értelme foglalkoznom, mert ha valamivel esetleg ráfordulok, átröpül fölöttem és a hátam mutatom a frontnak. Forgolódok, nincs roham. Nem éri meg.

2..JPG

Jön az orkok pillanata, ahol meg tudnám semmisíteni a bretonok seregének pontban 1/3-át. A feketeorokok belecsattannak a lovagokba oldalról 10 S7 ütéssel. A szekér a másik oldalba 5 impact hittel. Szemből fogom, kétoldalról darálom. Gorgatz pedig hűvös nyugalommal biztos kézzel megdobálja a mentőit, összesen elhalálozik pár lovag!
Ilyen nincs. Akkor a feketeork lordot hívja a breton lovag. Odasózok  5 S8 ütést, amiből összességében egyetlen sebet tudok okozni. Ottmarad a paladin és egy huszárvágással lekaszabolja a lordom. ( Elfelejtettem, hogy malacon ül. Lehet megúszta volna. De mostmár mindegy. Legközelebb jobban figyelek.)
Összességében a tökéletes harapófogó megvalósítása. És mégis túlél, megdob, marad. Ugye ennél a damselnél colt a korona, így alap LD-re dobál. Fönt a farkasokat elverik az íjászok, rá kell küldjek egy szekeret. Hoppák tolonganak előre, alul a pegák megesznek egy csukkát.
Gorgatz folyamatosan fönttartja a grálokon a +4T varázslatot, illetve föléleszti az elhullot sima lovagokat.. A bal szárnyon eltervezett vadork mészárlás elképzelése ezáltal elillan. Itt beállt a front.

3.JPG

Okés, tehát minden téren kezd szorulni a hurok. Fölszámolom ellenfelem két hadigépét, aki cserébe fölmorzsolja egy összesített rohammal a goblinokat, majd a feketeorkokat megfutatja. Nem éri be, az orkok megkapják a rohamot. A jobboldalam fölfejlődik.
 
4.JPG

Itt éreztem, hogy már mészárszék a dolog. Gondoltam még egy utolsó elkeseredett kísérletet teszek. A farkasok egy minden mindegy rohamot indítottak az íjászok ellen, de elhullottak futtában.
A számottevő roham az óriás és a trollok rohama volt egy goblin hőssel. Biztosra megyek, trollok hánynak, óriás is betol 4-6 sebet. 3 lovag szenderül összesen jobblétre...

5.JPG

Ez volt az a pillanat, mikor megtörtem. Nem túl fair play játékosként azt mondtam, hogy én ezt itt föladom. 2 sikeres taktikai csapdába belehúztam a lovagokat, de mind a kettőt megúszták minimális halottakkal. Ebben mondjuk szerepe volt a +4T-nek, illetve, hogy Fortuna kegyeibe fogadta Gorgatzot. Nagyjából 60%-ban  sikeresen dobálta ellenfelem az 5+, 6+ wardokat. (Hiába na, látszik, hogy vadorkokon gyakorolt.)

Mészárszékre kikaptam Gorgatztól. Én leszedtem két hadigépet, meg egy kisgazdaosztagot. Ő kb. mindent.
Gratuláltam neki és megfogadtam, hogy legközelebb egy kicsivel több fanatikust hozok, hogy legalább egy kicsit megizzadjon.

Utólag is elnézést kérek mindenkitől a poszt jellege miatt. Most teszteltem a battrep progit, mellesleg új lett a blog kezelőfelülete is. Nem mellesleg mocsadék.

Szólj hozzá!

Címkék: csatajelentés bretonn

A bejegyzés trackback címe:

https://ejgoblinsziv.blog.hu/api/trackback/id/tr844605804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása